csak emlékek.

Vannak dolgok, amik talán tényleg jobbak, ha megmaradnak csak szép emléknek… Jobbak, ha nem akarjuk újra átélni őket; ha nem bízunk abban, hogy valaha is megismétlődhetnek azok a pillanatok. Hiszen változnak az emberek, változik a világ… még egyszer ugyanaz nem történhet meg már.

saját*

eldönteni.

Élj úgy, hogyha végig kell nézned életed filmjét, ne tudd eldönteni, hogy az akciófilm, vígjáték vagy pornó! :D

Elizabethtown

Engem nem lehet elfelejteni, csak nehéz megjegyezni.. :D

milliónyi emlék.

Az illata. Nem a szeme vagy a járása, még csak nem is a hangja, hanem az illata. Mikor elment mellettem… nem néztem a szemébe. Nem akartam a szemébe nézni, mert azt hittem fájni fog. Még a testéről is elkaptam a tekintetem, nem akartam látni a mozgását. A zajokat kizártam, így a hangját sem kellett hallanom. De nem számoltam valamivel… valamivel, ami milliónyi emléket csalogatott elő a szívemben gondosan lelakatolt dobozból. Az illatával.

saját*

Fogadom

"A pillanatok, amelyeket valaha átéltünk, azokkal, akiket valaha ismertünk. Ezek összege vagyunk mi mindannyian, ezekből áll majd össze a történetünk. Ez lesz az emlékeink slágerlistája, amelyet újra és újra és újra lejátszunk magunkban."

nehéz.

'nehéz elfelejteni valakit, aki megannyi okot adott arra, hogy emlékezz rá!' :/

örökre emlékezni fog.

Egy lány - nem számít mennyire sokszor tagadja - de örökre emlékezni fog minden részletre, minden pillanatra, az emlékeinek minden darabjára, amit hátrahagytál neki. Nem számít, mennyire próbál felejteni, ez mindig ott lesz.

Valakihez...

A legnehezebb dolog elengedni valakit, aki fontos neked. Akihez kötődsz; aki iránt erős érzéseket táplálsz; akivel megannyi közös boldog emléked van. Akit nem tudsz és nem is akarsz elengedni, hiszen amióta csak az eszedet tudod, csak ő létezik számodra. A legnehezebb dolog elfogadni, hogy neki nem te kellesz már; hogy ő tovább lépett, és csak te szorongatod a megannyi közös perceteket…

saját*

Minden, amitől féltem, valósággá vált...

Mint egy film, pörögnek az emlékek a fejemben, az első érintésedtől az utolsó csókodig minden. Könnycsepp folyik végig az arcomon, nincs erőm, hogy letöröljem. Mától minden változik, nincs már remény, csak keserű szerelem; hiszen amit nemrég még hittem, már csak néma kérelem. Szertefoszlik minden álmom, hiszen más van már, kit csókolhatsz mától.

saját*

újra és újra.

"Felednem kell a múltam, ha nem akarok úgy élni, mint egy gyűrött felmosórongy. De mindig újra és újra meghallgatom azokat a zenéket, amelyeket akkor szerettem, újra megnézem a régi képeket, ösztönösen előidézem az emlékeket - és egész nap, minden percben azon elmélkedem, hogy vajon az, ami engem ennyire megvisel, őt is megviseli?"

lavina.

Egy találkozás, egy beszélgetés, egy emlékfoszlány elég ahhoz, hogy lavinát indítson el az emberekben.
saját*

néma zongorán.

'Veled is megtörténhet egyszer, sírsz majd egy régi perc után, s lehet, hogy reszkető kezekkel, egy dalt kutatsz a néma zongorán.'

tovább él.

Eltűntek az érzések, már csak az emlékük él; köszönöm, hogy erre a kis időre is, de életem legfontosabb része lettél. Köszönöm, hogy még mindig számíthatok rád, hisz barátságunkban a szeretetünk tovább él.
saját*

éltettek.

Az, hogy ő mellettem volt, mindent megváltoztatott. A napok sokkal gyorsabban és jobban teltek – úgy éreztem, bármire képes vagyok. Magányos perceimben visszagondoltam a csókjaira, az illatára, minden egyes érintésére… Ezek éltettek.

saját*

emlékezni fognak.

“Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük.”

i can't live without You!:(

Mikor azt hittem, már nem tudok sírni, hírtelen csak úgy megindultak a könnyek a szememből, akár a záporeső. Képek jelentek meg a fejemben róla és az együtt töltött időről. Tisztán hallottam a nevetését, a hangját, amint éppen leszid vagy azt mondja:  szeretlek. Részletek az utolsó telefonbeszélgetésünkből, részletek a veszekedéseinkből és részletek a legszebb napjainkról. Megállíthatatlanul törtek rám az emlékek… nem tudtam védekezni… a fájdalom győzött ezúttal is. A lábaim túl gyengék voltak, leestem a földre. Felhúzott térdeimet öleltem és zokogtam… egyre csak zokogtam… Még mindig szeretem, visszavonhatatlanul szeretem!

saját*

ha akkor nem engedem.!

Talán a fájdalom elől menekültem… a fájdalomba. Üres volt a padunk, hó fedte. Nem foglalkoztam a hideggel. Lesöpörtem a pad egy részéről a havat, majd leültem. Megint az a marcangoló érzés kerített a hatalmába… a sok emlék, amit előidézett ez a hely. Körülöttem már mindent fehérbe öltöztetett a tél, s a tér egy távoli sarkába bámultam. Elképzeltem, hogyan hógolyóznánk közösen, ha akkor nem engedem, hogy elmenjen…
saját*

te és én.

'emlékszel arra a napra, amikor elsőnek kezdtünk el beszélgetni? mert az volt a TE és ÉN kezdete..'

#2

"Már nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy ez igazi szerelem volt. És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni, és majd eszembe jut, hogyan hevertünk a fák alatt, miközben megtanultunk szeretni!"
(Szerelmünk lapjai)

change.

"people change, but memories don't!"

~ az emberek változnak, de az emlékek nem...