Mikor azt hittem, már nem tudok sírni, hírtelen csak úgy megindultak a könnyek a szememből, akár a záporeső. Képek jelentek meg a fejemben róla és az együtt töltött időről. Tisztán hallottam a nevetését, a hangját, amint éppen leszid vagy azt mondja: szeretlek. Részletek az utolsó telefonbeszélgetésünkből, részletek a veszekedéseinkből és részletek a legszebb napjainkról. Megállíthatatlanul törtek rám az emlékek… nem tudtam védekezni… a fájdalom győzött ezúttal is. A lábaim túl gyengék voltak, leestem a földre. Felhúzott térdeimet öleltem és zokogtam… egyre csak zokogtam… Még mindig szeretem, visszavonhatatlanul szeretem!
saját*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése