Az illata. Nem a szeme vagy a járása, még csak nem is a hangja, hanem az illata. Mikor elment mellettem… nem néztem a szemébe. Nem akartam a szemébe nézni, mert azt hittem fájni fog. Még a testéről is elkaptam a tekintetem, nem akartam látni a mozgását. A zajokat kizártam, így a hangját sem kellett hallanom. De nem számoltam valamivel… valamivel, ami milliónyi emléket csalogatott elő a szívemben gondosan lelakatolt dobozból. Az illatával.
saját*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése