:/

- Hogy jöttél rá? Hiszen senki nem tudta.

- Abból, ahogy ránéztél –mosolyodott el.

- Miért, hogyan néztem rá?

- Valahányszor ültetek és beszélgettetek, téged figyeltelek. A szemed elárult mindent.

- A szemem? – kérdeztem bután.

- Tudod, ahogy ránéztél, és nemcsak a szád mosolygott, de a szemed is. Valósággal csillogott. Annyira jó volt látni. És mikor felnevettél… őszinte, szívből jövő nevetés volt.

- Kár, hogy ő ebből semmit nem vett észre… - mert pontosan tudom, hogy ő sosem látta igazán ezt.

saját*